Játék hírek - Napoleon: Total War - irány Waterloo!

Vissza
Nem hiszem, hogy bárki számára ismeretlen lenne a Total War-széria, még azok számára sem, akiket hidegen hagy a műfaj. Az angol csapat az ezredforduló óta ontja magából a jobbnál jobb címeket, melyek persze közel sem tökéletesek, mégis fantasztikus játékélményt jelentenek.

 


Persze már régóta ott motoszkál mindenkiben a kérdés, hogy meddig lehet nyújtani a rétest, hány olyan nagy korszaka volt az emberi történelemnek, amiből el lehet mesélni, fel lehet dolgozni egy totális háborút. A brit legények és japán gazdájuk épp ezért most feltalálta a spanyolviaszt: ha sok korszaka nem is, legendás figurája annál több, olyan vezérek, akik meghatározói voltak koruknak. A most bejelentett cím egyfajta oldalág, a társmédia szakkifejezésével spinoff, mely tartalmazza a széria minden ismertetőjegyét, mégis teljesen új irányt szab annak, egyetlen karaktert állítva a középpontba — Bonaparte Napóleont.



A Napoleon: Total War három eltérő, sztori vezérelt kampányra bomlik, amelyek együtt mesélik el a francia hadvezér és császár felemelkedését és bukását. Az első két rész a fiatal és vakmerő generális itáliai és egyiptomi hadi tetteit játszatja le velünk, míg a harmadik a Moszkva elleni hadjáratot és végül a mindent eldöntő csatát Wellington ellen, Waterloo harcmezején. A csavar ez egészben persze ott van, hogy nemcsak Bonapartét irányíthatjuk, hanem ellenfeleit is, így kedvünk szerint átírhatjuk a történelmet, új irányt szabva hősünk és Európa sorsának.



Az ígéretek szerint eddig nem látott intenzitású, epikus ütközetekben vehetünk részt, filmszerű történetmeséléssel, a történelmi események valósághű újrateremtésével, új taktikai lehetőségeket kínáló fejlett fegyverzettel, a jól ismert és megszokott TBS/RTS eleggyel, a játékmenet pedig feladatokra épülő küldetésekből áll, melyek sandbox jellegű körítést kapnak, azaz a fejlesztők nagy szabadságfokot adnak a kezünkbe. A multiban minden lesz, mint a búcsúban: steames achievementek, játékbeli bónuszok, egyenruha-szerkesztő, no meg hangkommunikáció, ahogy az ma már alapvetés.



A bejelentés mellé képek és egy videó is társul, csinos mindahány (a németül beszélő Napóleonért én kérek elnézést, kissé komolyan vette a SEGA ezt a kölni bemutatkozást...), a játék maga pedig fél év múlva várható, azaz 2010 februárjában.

 

Forrás: pcguru.hu

 

 

 

 

Szerző: pcguru - Feltöltve: 2009-08-21 10:11 - Frissítve: 2009-08-21 10:16
(1 szavazat)
Bejelentkezés
Jelenleg üres a kosár!
Hírlevél



Hírlevél leiratkozás
segítség gépöszerakó Látogassa meg AhaPc.hu a ShopMania weboldalon Shophunter.eu&nbspa&nbspboltvadász