Játék hírek - Blizzard: A LAN már történelem

Vissza
A StarCraft 2 LAN-petíciója a napokban elérte a százezer aláírást, ám a Blizzard nem enged, mivel szerintük ez a technológia már a múlté.

 

 

Amikor a StarCraft 2-t megfosztották a helyi hálózattól, az nagyjából ugyanakkora vihart kavart, mint mikor kiderült, hogy a játék három részben fog megjelenni, hiszen gondoljunk csak bele: Korea lakosságának egy elég nagy része éjt nappallá téve játszik mind a mai napig a játék első részével online és helyi hálózaton egyaránt, sőt néha tévében is közvetítenek egy-egy fontosabb meccset, így érthető, miért van ekkora felháborodás a funkció eltávolítása miatt. Az ügy érdekében indított petíció például egy hónap leforgása alatt átlépte a százezer aláírást, ám ez a fejlesztőket hidegen hagyja, Rob Pardo, a cég alelnöke pedig ki is jelentette, hogy szerintük a LAN a történelem egyik nagy lábjegyzete lesz, hasonlóan a DOS-hoz, magyarán a Blizzard már lemondott erről a technológiáról.



„Ez egy nagyon-nagyon nehéz döntés volt. Több mint egy évig gondolkodtunk ezen, mielőtt rájöttünk volna, hogy számunkra ez a jövő, és ami azt illeti, a teljes ipar számára is ez.”Rob Pardo

 

A döntés részben a másolásvédelem miatt született meg, de a battle.net 2.0 is szerepet játszott a dologban, Dustin Browder ugyanis elmondta, hogy az új rendszer többre képes, mint az elődje, és biztos abban, hogy helyettesíteni tudja a LAN-t akár a nagyobb játékostalálkozókon is, azaz a „régi” technológia feleslegessé vált.

 

 

Forrás: pcguru.hu

 

 

Szerző: pcguru - Feltöltve: 2009-08-19 09:52 - Frissítve: 2009-08-19 09:52
(1 szavazat)
Bejelentkezés
Jelenleg üres a kosár!
Hírlevél



Hírlevél leiratkozás
segítség gépöszerakó Látogassa meg AhaPc.hu a ShopMania weboldalon Shophunter.eu&nbspa&nbspboltvadász