Játék hírek - Az Acti hat új játékot szeretne a Blizzardtól

Vissza
Az Activision komoly elvárásokat támaszt a Blizzarddal szemben. Azt szeretnék elérni, hogy a következő három évben hat új játékkal

A Blizzard előszeretettel szöszöl a játékaival, s mindaddig ki sem adják a programokat, amíg azok meg nem felelnek a cég meglehetősen magas elvárásainak. Az Activision azonban szeretne egy valamivel tempósabb ütemet a nagy fejlesztőcégtől: arra számítanak, hogy a Blizzard a következő három évben hat új játékot fog kiadni.

 

A kiadó elvárásait a Citi 2011 Technology konferencián hallhattuk Thomas Tippltől, az Activision Blizzard ügyvezetőjétől. A terv szerint a World of Warcrafthoz és a Starcraft II-höz két-két kiegészítő fog megjelenni, az elkövetkezendő három évben pedig a Diablo III, és 2014-ig annak első kiegészítője is meg fog érkezni.



A Blizzard közleményében nem erősítette meg, hogy ilyen terveik lennének a jövőre nézve, azt azonban elárulták, hogy jelenleg keményen dolgoznak a Cataclysm következő nagy frissítésén, illetve a 2012 közepére szánt Starcraft II: Heart of the Swarm is szépen formálódik, a Diablo III-ról már nem is beszélve, ami a jelenlegi tervek szerint még az év végén meg fog jelenni.

 

Forrás: pcguru.hu



Tippl beszédében nem tett említést a Blizzard következő masszívan online multiplayer játékáról, az eddig kiszivárgott információk szerint azonban a Titán kódnévvel ellátott projekt valamikor 2014-ben fog megjelenni -- persze, csak akkor, ha sikerül tartani az ütemtervet, ami viszont nem a Blizzard erőssége.

Szerző: pcguru.hu - Feltöltve: 2011-09-11 15:59 - Frissítve: 2011-09-11 15:59
(1 szavazat)
Bejelentkezés
Jelenleg üres a kosár!
Hírlevél



Hírlevél leiratkozás
segítség gépöszerakó Látogassa meg AhaPc.hu a ShopMania weboldalon Shophunter.eu&nbspa&nbspboltvadász