IT hírek - Megérkezett a Windows 7

Vissza
A Microsoft hivatalosan is bejelentette, hogy világszerte megkezdte új operációs rendszerének kereskedelmi forgalmazását.
 

A magyarok (voltak) a legkíváncsibbak az új Windows-ra.


 A látványos mozzanatokkal színesített eseményen Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója foglalta össze a Windows 7 legfontosabb tulajdonságait. Ballmer New York-i beszédében külön köszönetet mondott azoknak az „önkénteseknek”, akik az előzetes verziók kipróbálása során szerzett tapasztalataik visszaküldésével segítették a fejlesztők munkáját. Világszerte 8 millióan vettek részt a béta változat véleményezésében.

 

Windows 7

Windows 7

 

A magyar felhasználók kiemelkedő aktivitást mutattak a tesztelési időszakban: a népesség számához viszonyítva a legtöbben Magyarországról vettek részt a Windows 7 bétatesztelési fázisában megvalósult fejlesztések segítésében. Bizonyára ennek is köszönhető, hogy a Windows 7 piaci részesedése Magyarországon már a bejelentés idején is 3 százalék fölött van.

 

Öt változatban kapható


Magyarországon október 22-től közel ezer viszonteladó kezdi meg az új operációs rendszer forgalmazását, a számítástechnikai szaküzletek többségében pedig már a Windows 7-tel telepített noteszgépeket és PC-ket lehet megvásárolni.

 

A forgalmazóknál négy különböző szoftvercsomag kapható: a Windows 7 Home Premium elsősorban az otthoni felhasználók számára ajánlható, a Windows 7 Professional a kis- és középvállalkozásoknak készült, a Windows 7 Ultimate a legmagasabb otthoni igényeket is kielégíti, a Windows 7 Enterprise pedig kifejezetten a nagyvállalatok által kihasználható funkció-együttest kínálja. Az ötödik változat a Windows 7 Starter, amely azonban kizárólag netbookokra telepítve érhető el.

 

Az előzetes felmérések szerint a Magyarországon jelenleg működő mintegy 4 millió számítógépből 2,2 millió alkalmas a Windows 7 futtatására, a szaküzletek polcain jelenleg található PC-k és noteszgépek mindegyike képes az új operációs rendszer fogadására. Elősegítendő az új OS terjedését, az év végéig tartó bevezetési időszakban mind a lakossági piacon, mind a vállalati szegmensben több kedvezményes konstrukció várja a vásárlókat és ügyfeleket. Az előrejelzések szerint az első évben a hazai nagyvállalatok 22-30 százaléka frissít Windows 7-re, 2012-ig pedig 75 százalékuk telepíti majd az új operációs rendszert.

Szerző: ahapc - Feltöltve: 2009-10-26 10:03 - Frissítve: 2009-10-26 10:03
(1 szavazat)
Bejelentkezés
Jelenleg üres a kosár!
Hírlevél



Hírlevél leiratkozás
segítség gépöszerakó Látogassa meg AhaPc.hu a ShopMania weboldalon Shophunter.eu&nbspa&nbspboltvadász