IT hírek - Friss cikkek A Microsoft nem forgalmazhatja az Office-t

Vissza
A Microsoft számára 2010 rögtön rosszul kezdődik majd – legalábbis Amerikában. Egy bírósági határozatnak köszönhetően januártól a cég nem forgalmazhatja a tengerentúlon az Office csomagját.

A Microsoftot folyamatosan érik a kritikák, miszerint anno a Windows alapjait egy kis cégtől lopták el és ezzel alapozták meg milliárdos birodalmukat. A vezető szerepüket a Google ostromolja, sok helyen pedig már nem az Internet Explorer a legtöbbek által használt böngésző, mivel a Mozilla Firefox megelőzte azt. Mindennek a következménye – legalábbis a Newsweek szerint – a jelenlegi igazgató, Steve Ballmer menesztése lehet, hiszen vezetése alatt a Microsoft részvényei közel 50%-ot estek és szinte minden produktumuk elvesztette vezető szerepét.

 

Egy mostani bírósági ítélet pedig még tovább ronthat a cég bevételi mutatóin. Történt ugyanis, hogy a Microsoft alkalmazásában megtalálható Word szövegszerkesztő XML formátumba is tudja menteni munkáinkat, ám ezt az eljárást még 1998-ban szabadalmaztatta egy seattle-i cég. Az I4i beperelte a redmondi céget és első fokon pert is nyert. Az ítélet szerint 290 millió dollárt kellett volna a Microsoftnak kifizetnie az I4i-nek, ám Bill Gates cége fellebbezett.

 

A másodfokú ítélet karácsonyi ajánddékként született meg, ennek értelmében a Microsoft nem forgalmazhatja Amerikában azon csomagokat, amelyekben benne van a Word program. A 2010-es változat már nem is tartalmazza eme alkalmazást. A Microsoft jelen pillanatban nem nyilatkozott az ügyről, így nem tudni, hogy az amerikai felhasználók örökre elfelejthetik a Wordot vagy esetleg más módon próbálja meg a cég megoldani a dolgot.

 

Forrás: pcblog.eu

Szerző: pcblog.eu - Feltöltve: 2010-01-15 08:56 - Frissítve: 2010-01-15 08:56
(0 szavazat)
Bejelentkezés
Jelenleg üres a kosár!
Hírlevél



Hírlevél leiratkozás
segítség gépöszerakó Látogassa meg AhaPc.hu a ShopMania weboldalon Shophunter.eu&nbspa&nbspboltvadász